3. fejezet

Városnézés

/Haylie szemszöge/

Reggel felkeltem és már izgultam, hogy mi lesz a mai napból. Izgatott voltam, mert fogalmam nem volt arról, hogy Olly hova akar vinni. Mindenesetre elég higgadtan készültem el. Éppen, hogy leszaladtam a lépcsőn, máris kopogtattak. Az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. Olly állt az ajtó túloldalán.

-Szia!-mondta mosolyogva.

-Szia!

-Készen vagy? Mehetünk?

-Persze, csak hozom a telefonomat.-mondtam, majd a nappalaiból kihoztam a telefonomat.-Mehetünk.

-Akkor csak utánad.-mondta, majd kinyitotta az ajtót és kiengedett maga előtt.

-Köszi.-mondtam, majd kimentem előtte.

Megvártam míg kijött, majd bezártam az ajtót. A ház előtt egy piros sportkocsi parkolt.

-Ez a te kocsid?-kérdeztem ámuldozva.

-Igen, de nem nagy szám.-vonta meg a vállát.

-Hülyéskedsz? Örülnék, ha nekem ilyen kocsim lenne.

-Vegyek neked?

-Kocsit akarsz venni nekem?-lepődtem meg.

-Miért? Baj?-kérdezte.

-Igen.

-Miért?

-Mert....

-Oké...Szerintem a kocsiban is lesz időd gondolkodni ezen.-mondta, majd kinyitotta nekem az ajtót.

-Rendben.-mondtam, majd beszálltam a kocsiba.

Olly becsukta az ajtót. Tíz másodperc sem telt bele és kinyílt a másik ajtó, majd beszállt és elindította az autót.

-Hova akarsz menni?-kérdezte, miközben már London felé tartottunk.

-Két hozzáfűzésem lenne.

-Hallgatlak.-bólintott.

-Először is nekem mindegy. Másodszor pedig te ajánlottad fel, hogy körbevezetsz London-ban.

-Vagyis?

-Vagyis azt hittem, hogy van valamilyen "napi terved".

-Napi mim?-nézett rám értetlen ábrázattal.

-A napi terved. Mármint....tudod.....

-Nézz hülyének, de tényleg nem tudom.-nevetett.

-Akkor máshogy teszem fel.....Mit terveztél? Vagy csak elhívtál?

-Ja, már vágom.-eszmélt fel.-Először elmegyünk......Várj! nem mondom meg!

-Mi? Miért?

-Mert meglepi lesz.-mosolygott.

-Akkor hiába faggatlak ugye?

-Igen.-mondta nevetve, majd bekapcsolta a rádiót. 

Épp Rihanna-tól ment a Diamonds. Sóhajtott egyet, majd kikapcsolta.

-Mi? Miért szakítottad félbe Rihannát?-kérdeztem, majd visszanyomtam.

-Mert nem szeretem ezt a dalt.-mondta, majd kinyomta.

-Én pedig igen.-feleltem, majd újra visszanyomtam. 

Furcsán nem kapcsolta újra ki, hanem megint sóhajtott egyet és vezetett tovább. Feladta? De miért? Be kell vallanom, hogy sosem értettem a férfiakat, de ezek szerint sosem fogom megérteni őket. 10 perc kocsikázás után az autó leállt.

-Megjöttünk.-mondta.

Kiszálltunk a kocsiból. Egy hatalmas nagy parkolóban álltunk. Amerre a szem ellátott autók mindenfele.

-Mielőtt megkérdeznéd, azért itt álltunk meg, mert Londonban egy óra, mire parkolót találunk.-mondta.

-Értem.

-Megyünk?-kérdezte, mire bólintottam.

Nagy nehezen kiverekedtük magunkat a parkolóból, majd London utcáin sétáltunk tovább.

-Honnan is jöttél?-kérdezte.

-New York.

-Ott van Starbucks?

-Igen, de nem voltam még egyszer sem.

-Akkor feltétlenül ki kell próbálnod.-mondta lelkendezve.

-Mit?-kérdeztem.

-Túl sokat kérdezel.-mondta nevetve.

-Te pedig túl keveset árulsz el.

-Akkor átfogalmazom....Lenne kedved eljönni velem a Starbucks-ba? Én fizetek.

-Rendben.-mondtam mosolyogva.

10 perc séta után megérkeztünk a Starbucks-hoz. Egy kávézó volt, olyan, mint New York-ban, csak talán egy picivel nagyobb.

-Keresel helyet?-kérdezte Olly, mikor már bent voltunk.

-Persze.-feleltem, majd szétváltunk.

Nagy nehezen találtam egy helyet, ami pont megfelelő volt. Leültem és 2 perc múlva Olly is megérkezett. Letett elém egy poharat és egy muffin-t.

-Ez mi? 

-Egy muffin.-mondta vigyorogva.

-Komolyan? Azt hittem almás pite!

-Karamellás. Kóstold meg! Nagyon finom!

Nem tiltakoztam, hanem óvatosan megkóstoltam a karamellás italt. 

-Na milyen?-kérdezte.

-Ez irtó klassz! Nem értem miért nem voltam még a Starbucks-ban.-mondtam, mire nevetett.

-Akkor mondd, hogy csíz!-mondta.

A következő pillanatban már csak a telefonját láttam.

-Erre nem veszel rá!-tiltakoztam.

-Csak egyet!-könyörgött.

-Tényleg csak egyet?

-Becsszó!-mondta.

-Akkor jó!-mondtam.

Vigyorogtam egyet, majd Olly megcsinálta  a képet. Pötyögött még rajta párat, majd eltette. Elővettem a telefonomat a zsebemből. Telóról felmentem facebook-ra és twitter-re. Mit látnak szemeim? Olly  feltette a képet, ezzel  a leírással:

Jó nap Haylie-vel a Starbucks-ban :)

Ezt nem hiszem el!

-Ezt miért kellett?-kérdeztem.

-Nem tetszik?

-Figyelj, lehet, hogy te sztár vagy, de én nem, és bármennyire furcsán is hangzik én nem szeretnék belecsöppenni a sztáréletedbe.

-Értelek.-mondta csalódottan.

-Ne érts félre, nem akartam rosszat! Igenis kedvellek, csak én szeretnék átlagos lány maradni.

-Tényleg kedvelsz?

-Persze.

-Gyere, olyat mutatok, amilyet még nem láttál!-mondta, majd felállt.

Én is felálltam, de a Starbucks-os poharat és a muffin-t vittem magammal. Kimentünk a kávézóból, majd elindult, mint a villám.

-Köszi, hogy megvársz!-kiáltottam utána, mire megfordult és megvárta míg odaérek.

-Igazad van, megy ez gyorsabban is!-mondta, majd megfogta a kezem és elkezdett futni, ezzel húzva engem is maga után.

Kicsit sem néztek hülyének minket...Esküszöm, ha még egy métert futnom kell én kinyírom! Lehet, hogy hallja a gondolataimat, mert erre abbahagyta a futást.

-Meguntad?-kérdeztem lihegve.

-Nem, csak megjöttünk.

A London Eye volt előttünk. Gyönyörűbb volt élőben, mint a kocsiból.

-Ezt már láttam. Persze, csak kocsiból, de akkor is láttam.

-Van tériszonyod?

-Egy kicsi talán....Miért?

-Mert most megyünk vele egy kört.

-De....én.....

Nem várta meg míg befejezem, hanem megfogta újra a kezem és elindult a London Eye felé. Bevallom őszintén, hogy most félni kezdtem........Beszálltunk a fülkébe, ami hamarosan elindult felfelé. Volt ott egy kapaszkodó, amit el nem engedtem.

-Ezek szerint mégis van tériszonyod.-mosolygott.

-Bocs, de nem vagyok hibátlan!-vágtam vissza.

Már majdnem a tetejére értünk, amikor hirtelen megrázkódott a fülke és megállt egy helyben.

-KEDVES UTASAINK! FELLÉPETT EGY KIS TECHNIKAI PROBLÉMA, AMIT PERCEKEN BELÜL MEGCSINÁLUNK! KÉRJÜK? HOGY NE PÁNIKOLJANAK!

-Mi? Itt maradnunk?-kérdeztem.

-Igen, de csak egy ideig.

-Pompás.-mondtam, majd leültem a padlóra,a poharat pedig letettem magam mellé.

-Minden oké-kérdezte, majd leült mellém.

-Azt hittem, hogy ez lesz életem legjobb napja. Erre ez életem legpocsékabb napja.

-Még nincs minden veszve.-fogta meg a vállam.

-Ezt meg honnan veszed?

-Megérzés.-mosolygott.

-Akkor most mit súg a megérzésed?

-Azt, hogy meg fogsz csókolni.-vigyorgott.

-Hülye!-nevettem.

-Miért? Megtörténhetne.

-Igen, de nem fog!

-És, ha mégis?

-Nézzük másképp a dolgot. Én megcsókollak, te elájulsz, és pedig röhögök egy nagyot!

-Elájulok? Nem fogok!

-Mennyibe fogadunk, hogy igen?

-Akkor sem!-tiltakozott.

Hirtelen közelebb hajoltam hozzá, majd egy óvatlan pillanatban megcsókoltam. Visszatekintve, már látom, hogy nem jól tettem, de akkor mégis olyan jó érzés volt. Mikor vége lett a pillanatnak csodák-csodájára nem ájult el.

-Hát ez nem jött be.-nevetett.

-Egy próbát megért!-vontam meg a vállam.

-De nagyon jó volt! Megismételjük?-kérdezte lelkendezve.

-Ne is álmodj róla!-zökkentettem ki az álomvilágból.

-Még megtörténhet.

-De...jobb lesz, ha ez a pár röpke pillanat köztünk maradna. Nem akarom, hogy a sajtó felkapja az ügyet.

-Hát azt én se!

Amint ezt kimondta a fülke megrázkódott, majd újra elindult. Felpattantam a földről és felvettem a poharat is.

-Ezek szerint mégis jó napod van, nem?-kérdezte, majd ő is felállt.

-Igen.-mondtam.

Amikor végre leért a fülke, kiszálltunk és mentünk volna tovább, ha Olly nem állt volna meg.

-Most mit csinálsz?-kérdeztem.

-Gondolkodok. Miért, minek látszik?

-Semminek.-mondtam.

Csak állt és nézett a semmibe. Mégis mire vár? Merengésemből a telefonom zökkentett ki. Kivettem a zsebemből és megnéztem ki az. Perrie. Felvettem:

-Haló!

-Szia Haylie! Perrie vagyok.-szólt bele.

-Igen, tudom. 

-Mizu veled?

-Miért van olyan érzésem, hogy akarsz valamit?

-Oké, lebuktam. Milyen a randi Olly-val?

-Perrie! Ez nem randi!

-Biztos vagy benne?

-Igen, biztos. 

-Jó, de holnap mesélned kell róla!

-Rendben.

-Oksi. Szia!

-Szia!-mondtam, majd kinyomtam.

-Perrie volt?-kérdezte Olly.

-Honnan tudod?-kérdeztem.

-Onnan, amikor azt mondtad, hogy "Perrie! Ez nem randi!".

-Jogos érv.

-Mennünk kéne nem gondolod?-kérdezte.

-Felőlem mehetünk.-vontam meg a vállam.

Visszamentünk a parkolóba a kocsihoz. Beszálltunk és elindultunk hozzám. 15 perc kocsikázás után már ott is voltunk. Olly leparkolta  a kocsit,majd elkísért az ajtóig.

-Nem jössz be?-kérdeztem.

-Bemehetek.-vonta meg a vállát.

Bementünk a házba. Becsukta az ajtót, majd beljebb merészkedett.

-Szép ház!-mondta.

-Köszi! Perrie-ék adták.

-Van garázsod?-kérdezte.

-Azt hiszem van. Miért?

-Mert venni kéne neked egy kocsit.-mondta, majd lehuppant a kanapéra.

-Reménytelen eset vagy!

-Most miért? 

-Mert. Leszállhatnál már erről a kocsis dologról.

-Felvázolom a helyzetedet. London külvárosában laksz. Kocsival negyed óra, amíg beérsz a városba és még 10 perc, amíg a stúdióba érsz. A taxi késhet, és még le is robbanhat.

-Elárulom neked, hogy a kocsi is lerobbanhat.

-Igen, de a taxinál fizetned kell minden egyes fuvar után. A kocsit meg elég, ha megtankolod egyszer a héten.

-Oké, de miből vegyek kocsit? Ha most elkezdek spórolni akkor is egy fél év, amíg összejön.

-Mit csinálsz holnap?

-Valószínűleg ruhaegyeztetés lesz. 

-Értem.-mondta, majd az órájára nézett.-Hát, nekem mennem kéne.

-Rendben.

-Akkor majd holnap találkozunk bent.-mondta mosolyogva.

-Persze.

Mondtam, mire kifelé indult. Kinyitotta az ajtót, majd hallottam, ahogy becsukta. Miért állok én még itt? gyorsan kinyitottam az ajtót, majd utánakiáltottam:

-OLLY!

-Mi az?-fordult vissza.

Odarohantam hozzá. Már majdnem sötét volt és nem is volt senki az utcán. Közelebb mentem hozzá és megcsókoltam. 

-Bocs, nem tudom mi ütött belém!-mondtam, majd a számhoz kaptam a kezem.

-Semmi baj!-mondta, majd elhúzta a kezem és ő is megcsókolt engem.

-Most már szerintem tényleg menned kéne!-mondtam.

.Igen, azt hiszem igazad van.-mondta, majd a kocsihoz ment, beszállt és elhajtott.

Megvártam, amíg az autó eltűnik a szemeim elől, majd bementem és leültem a kanapéra. Most már tényleg elhiszem, hogy ez volt életem legszebb és legjobb napja!

2. fejezet

Klippforgatás

/Haylie szemszöge/

Beültem az egyik taxiba és a Perrie által adott címre mentem. A taxi ablakán át néztem a várost. Gyönyörű volt. Még mindig Olly-n járt az eszem. Nem hiszem el, hogy összefutottam egy sztárral, akit szeretek, és nem vettem észre. Én vagyok a világ barma! A taxi megállt és én kiszálltam. A ház, ami előtt megállt valami fantasztikus volt:

Komolyan itt fogok lakni? Nagy és tágas és valami elképesztő! Feleszméltem a csodálatból, majd kinyitottam az ajtót. A ház belseje még csodálatosabb volt.

Előszoba:

Nappali:

Konyha:

Fürdő:

Szoba:

Az emeletre vezető lépcső:

Leültem a kanapéra és végigsimítottam a kezem rajta. Ilyen fantasztikus bőrkanapét még életemben nem láttam! Még New York-ban sem. Nem akartam felkelni a kanapéról, de muszáj volt. Felvittem a bőröndjeimet a szobámba, majd kipakoltam. Mire ezzel végeztem beesteledett. Fürödtem, átöltöztem pizsire, majd felhúztam az órámat reggel 8-re, hogy időben ott legyek, ahol kell. 

1. fejezet

Valóra vált álom

/Hailey szemszöge/

Leszállt a gép. London. Ez is elérkezett. Nagyon sóhajtottam, majd megkerestem a csomagjaimat. Átverekedtem magam a tömegen és kimentem a reptér elé. Na most merre? Egyszer csak odajött a lány és a kezembe nyomott egy szórólapot. Kiakartam dobni, de jól tettem, hogy nem dobtam ki. Ez állt rajta: STYLIST KERES A LITTLE MIX! Ezt nekem találták ki. Gyorsan leállítottam egy taxit és elmentem a címre, ami a szórólapra volt írva.  Útközben átmentünk London belvárosán is. Futólag láttam a Big Ben-t és a London Eye-t. A taxi nagy nehezen feljutott a Tower-hídra is. Istenem, annyira gyönyörű volt az egész. Az utcán emberek mindenfelé. Sétáltak a szerelmespárok, a gyerekek önfeledten játszottak. Mit nem adtam volna érte, ha itt nőhettem volna fel. London nyüzsgő ugyan, de nincs tele hatalmas felhőkarcolókkal. Megőrizték a múlt emlékeit. A taxi elvitt a kívánt helyre. Kiszálltam, fizettem, majd körbenéztem. Egy nagy épület előtt álltam. Gyönyörködtem benne. Isteni volt. A merengésemből egy fiú zökkentett ki:

-Segíthetek?-kérdezte.

Szőkés barna hajú, kék szemű volt. Nagyjából egy fejjel lehetett magasabb, mint én. Az arcán édes mosoly volt. A kezében egy Starbuks Coffee-s pohár.

-Az állásinterjúra jöttem.-mondtam, majd megmutattam neki a szórólapot.
-A 2. emeleten találod.-mosolygott.
-Köszi!-mondtam, majd bementem az épület ajtaján.
Hatalmas nagy belső tere volt. A plafon tetejét sem lehetett látni. Na jó azért láttam, de nagyon magas volt. Nagy nehezen megkerestem a liftet, majd felmentem a második emeletre. Végigmentem a folyosón. A recepciónál megmondták, hogy melyik terembe kell menni. A csomagjaimat letettem a recepció mellé, majd bementem a terembe. Egy szék volt, amit először megláttam. A tekintetem ezután jobbra irányult, ahol egy asztal állt. Az asztal mögött négy lány, akik bizonnyal a Little Mix lánycsapat voltak. A lányok mellett egy 30 körüli férfi állt, feltehetőleg a menedzserük. Félénken csuktam be magam mögött az ajtót. A férfi rám nézett, majd a szék felé mutatott.
-Ülj le!-mondta, én pedig a szék felé vettem az irányt.
Leültem a székre és még levegőt sem tudtam venni az izgalomtól. Az egyik lány, aztán elkezdte feltenni a kérdéseit.
-Hogy hívnak?
-Haylie Jamison Scott a teljes nevem.-válaszoltam félénken.
-Mikor születtél és hol?-kérdezte egy másik lány.
-1986. augusztus 20.-án születtem San Francisco-ban.
-Ott is laksz?
-Nem, New York-ban lakom.
-Akkor mit keresel London-ban?
-London az a hely, ahol az álmok valóra válnak. Azért jöttem ide, hogy az én álmom is valóra váljon.
-És mi a leghőbb vágyad?
-Stylist szeretnék lenni.
-Mióta érdekel téged ez a munka?
-10 éves korom óta. Akkor anyukám először vitt el egy divatbemutatóra, de akkor is csak a munkája miatt. Anyukám ugyanis fotós, az egyik New York-i lapnál. Azon a napon éppen azt kérték, hogy menjen el és készítsen képeket egy spanyol divattervező munkáiról. Anya persze rögtön belement és engem is magával vitt. Elámultam a sok szép fantasztikusan gyönyörű ruhától. Akkor megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad és stylist szeretnék lenni
-Na mit gondoltok?-kérdezte a pasi a lányoktól.
-Nekem bejön.-mondta az egyik lány.
-Jöhet!-csatlakozott a másik.
-Hibátlan!.-hallatszott a harmadik.
-Felvéve!-helyeselt a negyedik.
-Hát akkor Haylie téged ért a megtiszteltetés, hogy te legyél a Little Mix lánycsapat stylist-ja.-mondta a pasi, majd nyomkodott a telefonján és kiment.
-Gratulálunk!-mondta az egyik, majd odajött és megölelt.-Egyébként Perrie vagyok. Ő pedig Jade, Jesy és Leigh-Anne.
-Örvendek!-mondtam mosolyogva, majd végigöleltem a lányokat.
-A menedzserünk ad neked egy lakást, mivel gondolom még nincs szállásod.-mondta Jade.
-Igen, tényleg nincs még lakásom.-mondtam kissé félénken.
-Van egy olyan érzésem, hogy holnapra már kipihentnek kell lenned, mert holnap forgatjuk a Wings című dalt.-mondta Jesy.
-Pontosan! A menedzserünk megadja a címet, hogy hova kell jönnöd holnap.-mondta Leigh.
-Köszönöm lányok!-mondtam hálálkodva.
-Hálálkodni szerintem még ráérsz.-mondta Perrie.
A pasi hamarosan visszatért egy cetlivel a kezében, majd odaadta nekem.
-Ide kell jönnöd holnap reggel pontban 10-re. Ne késs!
-Ott leszek.-mondtam.
-Remélem is!-mondta, majd kiment.
-Köszönöm, de most ne haragudjatok, de mennem kell.-mondtam.
-Persze. De ez a tied.-mondta Perrie, majd egy cetlit és egy kulcsot nyújtott át.
-Köszönöm! Sziasztok!-mondtam, majd kimentem.
Felvettem a csomagjaimat, majd a lift felé vettem az irányt. Kinyílt az ajtó, beszálltam, majd megnyomtam a földszint gombját. Az ajtó bezárult, de hirtelen újra kinyílt. A fiú szállt be a liftbe, akivel az épület előtt találkoztam.
-Szia!-köszönt, majd megnyomta a gombot és a lift ajtaja újra bezárult.
-Szia!-mondtam.
-Na, hogy ment,
-Miért érdekel?
-Csak beszélgetni próbálok.
-Akkor igen, elég jól ment.
-Különben az egész emelet erről zeng, hogy a Little Mix végre megtalálta a tökéletes embert.
-Ezt, hogy érted?
-Ez a keresgélés már legalább 2 hónapja zajlik. Előtted már egy csomó embert elküldtek, szóval szerencsésnek mondhatod magad.
-Kössz.
-Mióta vagy Londonban?-kérdezte.
-Ma érkeztem.
-Holnap ráérsz?
-Nem.
-Hogy-hogy?
-Videóklippet forgatunk.
-Értem. Mikor érsz rá?
-Nem tudom.
-Ha ráérsz hívj fel.-mondta, majd egy kártyát nyújtott át nekem.
A lift ajtaja kinyílt, ő pedig kiszállt, majd eltűnt, mint a kámfor. Én is kiszálltam a liftből, majd megnéztem a kártyát. A telefonszáma volt ráírva és egy név: OLLY MURS. Az az Olly Murs? Összefutottam Olly Murs-szal? Most komolyan? Hogy lehettem ennyire vak?

Prológus

/Haylie szemszöge/

-Igyekezz, mert elkésel!-hallottam anya hangját.
-Oké!-kiabáltam vissza, majd fogtam a bőröndömet és lementem a lépcsőn.
A nappalin hamarosan átfutott Chris, az öcsém, akit Stephanie és Charlotte, a húgaim követtek.

Chris:

Stephanie:

Charlotte (Lott):

-Hozod vissza!-ordított Charlotte.

-Melltartó?-kérdeztem.

-Pontosan!-lihegett Stephanie.

Nem futottak tovább Chris után, hanem lehuppantak a kanapéra.

-Mikor hagyja már végre abba?-kérdezte lihegve Charlotte.

-Van egy olyan érzésem, hogy soha.-mondta Stephanie.

-Ezért költözök el.-mondtam mosolyogva.

-Csomaglok!-huppant fel Lott.

-Vigyél magaddal!-csatlakozott Stephanie

-Nem!-nyújtottam ki a nyelvem.

-Kész vagy Haylie?-állított be anya a nappaliba.

Anya:

-Tettre készen.-mondtam.

-Anya nem mehetünk el Haylie-vel Londonba?-kérdezte Stephanie.

-Nem, nem mehettek el! Egy gyereket is elég nehéz elengednem, nemhogy hármat!

-Sarah mi a baj?-állított be apa is.

Apa:

-Semmi csak Stephanie és Lott is el akar menni Haylie-vel Londonba.

-Na még csak az kéne.-mondta apa.

-Menni kéne, mert lekésem a gépet.-mutattam a faliórára.

-Igazad van.-mondta apa, majd megfogta a bőröndöt és elindult vele a lift felé.

-CHRIS! Idulás!-mondta anya.

Öcsikém nagy nehezen levánszorgott, a kezében lévő melltartót pedig a kanapéra dobta. Kimentünk a lifthez, majd ki a kocsihoz és végül ki a reptérre. A váróban a srácok leültek egy padra, anya pedig elkezdte.

-Vigyázz magadra!

-Nyugi anya, már nem vagyok kisbaba.-mondtam mosolyogva.

-Igen tudom, csak még soha nem mentél sehova nélkülünk.

-Sarah, nyugi! Biztos vagyok benne, hogy Haylie állni fogja a sarat és nem történik vele semmi baj.

-Remélem is.-sóhajtott anya.

KÉREM A LONDONI JÁRAT UTASAIT, HOGY FÁRADJANAK A 2-ES KAPUHOZ!-hallatszott.

-Na, akkor itt az idő.-mondtam, majd megöleltem a családomat és a kapu felé indultam. Mielőtt beléptem volna még intettem nekik egy utolsót, majd felszálltam a London-i gépre.

Itt kezdődött az én kis történetem....

Bevezető

Haylie Scott egy átlagos lány. New York-ban él a szüleivel és a testvéreivel. Az egyetemet elvégezte, de még mindig van egy álma, ami megvalósításra vár. Stylist szeretne lenni. 
Londonba utazik, ahol aztán felveszik a Little Mix nevű lánycsapathoz stylist-nak. Haylie számára egy álom válik ekkor valóra. Egyszer azonban összefut egy híres énekessel, név szerint Olly Murs-szal, akibe szerelmes is lesz. Az érzés azonban kölcsönös. Haylie bármennyire is szerelmes, tart Olly-tól, mivel már csalódott egy pár fiúban.
Vajon ez a szerelem lesz Haylie számára az igazi?