Itt a vége?
/Haylie szemszöge/
Habár Olly itthon van, nem maradhatok itthon vele, mert sajnos be kell mennem. Jövő héten karácsony. A pocak szép kerek, szóval oda meg vissza vagyok. Tulisa szerintem tegnap már észrevette, de furcsálltam, hogy egy szót sem szólt. Reggel ez az üzenet várt a hűtőn.
Be kellett mennem. Ott találkozunk :)
Olly xx.
Beültem a pocakommal a volán mögé. Mondhatjuk úgy, hogy inkább betuszkoltam magam, mert alig fértem el. Bementem, majd amikor levetettem a télikabátomat rájöttem, hogy vissza kellene vennem, mert ez a pocak borzasztóan nagy. Vagy lehet, hogy csak nekem tűnik annak? A franc tudja már! Bementem Tulisa irodájába. Amikor beléptem nem ő ült az íróasztal mögött, hanem a nagyfőnök. Megtorpantam az ajtóban.
-Jöjjön beljebb Ms. Scott.-mondta.
Bejöttem és betettem az ajtót magam után.
-Jó reggelt Mr. Harris!-mondtam még mindig az ajtóban ácsorogva.
-Foglaljon helyet.-mutatott az íróasztal előtti székekre én pedig leültem.-Beszélni szeretnék magával Haylie!
-Valami rosszat csináltam?-érdeklődtem.
-Nem mondanám rossznak, csak szabályszegésnek.-mondta komolyan.
-Nem értem mit tettem.
-A itteni szabályok nagyon szigorúak Haylie. Egy rossz lépést sem engedhetünk meg magunknak, mivel ez a stúdió a legrangosabb Európában.-bólintottam.- Az itteni szabályok legszigorúbbja pedig az, hogy egy alkalmazottnak sem szabad sztárral bármilyen kapcsolatot létesíteni és maga megszegte ezt a szabályt. Igaz?
-Igen uram.
-Látom a Mr. Murs-szel való kapcsolatának most érik a gyümölcse.-mutatott a hasamra.
-Nem fogom elvetetni a gyereket, ha erre céloz!-emeltem fel a hangom.
-Nyugodjon meg, Haylie. Semmi ilyenről nem volt szó. A szabályok megszegése kirúgást von maga után és bármennyire is remekül végzi a munkáját fájó szívvel hozom meg ezt a döntést.
-Tehát ki vagyok rúgva?-kérdeztem, miután eljutott a tudatomig.
-Sajnálom, higgye el.-mondta és éreztem a hangján, hogy tényleg együtt érez és nehezen hozta meg a döntést.
-De ha a házat vissza kell adnom, akkor hol fogunk lakni?
-A szülei lakásást nem sikerült eladni, ezért kérem, hogy haladéktalanul hagyja el Londont úgy, hogy senkinek nem szólnak semmit.
-Hagyjam itt? Ezt nem gondolja komolyan!-akadtam ki.
-Már foglaltunk maguknak jegyet a délután induló gépre. Kérem legyen rajta a testvérivel egyetemben!
-Tudja, hogy tesóimnak milyen nehéz volt megszokni az új környezetet? Most pedig ragadjam ki őket innen?
-Mi mindent elintéztünk. El vannak rendezve az iskolák, az egyetemek, a repülőjegy, minden. Maguknak csak össze kell csomagolni és elhagyni az országot.
-Értem.-mondtam, miközben megtöröltem a szemeimet.
-Tényleg sajnálom, Haylie. Maga a legjobb beosztottam és higgye el, hogy normális körülmények között megtartanám, de nem lehet.
-Akkor viszlát!
Ezzel megfordultam és kiléptem a teremből. Lementem az asztalomhoz és összeszedtem a cuccaimat. Egy papírra írtam egy üzenetet, majd az asztalomra tettem és kimentem az épületből. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Beraktam a cuccomat a kocsiba, majd beültem a kocsiba és hazamentem. Otthon voltak a tesóim, és egy kicsit aggódva néztek rám.
-Mi történt?-kérdezte Lott.
-Ne kérdezzetek semmit. Minden el fogok mondani. De most arra kérlek titeket, hogy egyetlen hang, szó, sírás vagy akármi nélkül menjetek fel a szobátokba és pakoljátok össze a cuccaitokat, mert délután indul a gép New Yorkba.
A tesóim nem mondtak semmit, hanem bólintottak és felmentek összepakolni. Szó szerint visítottam, amikor bele kellett hajigálnom a ruháimat a bőröndömbe. Amikor jött a taxi nagyjából sikerült lenyugodnom, de nem nagyon sikerült. A tesóim nem kérdeztek semmit, még a taxiban is csendben voltak. Láttam rajtuk, hogy tudják, hogy mi a helyzet. A reptérre érve gyorsan sorra kerültünk. Imádkoztam, hogy oylan történjen, mint a filmekben. Szterettem volna, ha Olly utánam fut a reptérre és aztán megölel és elmondja, hogy ezt együtt kell végigcsinálnunk, de nem tette.
A repülőúton csendben voltunk. Nem szóltam semmit, a tesóim meg csak hébe-hóba kérdeztek valamit, de amúgy elfoglaltuk magunkat valahogy. Visszatartottam a könnyeimet, mert nem akartam a repülőn elbőgni magamat mindenki szeme láttára. Így aztán csendben voltam és legalább egymilliószor megálljt parancsoltam a könnyeimnek.
A reptéren kavarodás volt, amikor este 10 fele leszálltunk. Igyekeztem a szememet a tesóimon tartani és közben a giga nagy hasammal utat törni a hatalmas embertömegen. A reptér előtt beszálltunk egy taxiba és egyenesen a házunk felé tartottunk. A taxi megállt és mi kiszálltunk. Fizettem a fuvarért, majd hirtelen észrevettem egy alakot ülni a ház előtti lépcsőn.
-Épp ideje volt. Azt hittem itt fagyok meg.-mondta, majd felállt és elindult felénk.
A tesóim a hátam mögé húzódtak. persze, ha jön egy gyilkos rögtön a terhes nővérüket kell megöletni előbb. A fekete alak az utcai lámpa világítása alá került és amint megpillantottam az arcát tudtam, hogy nem gyilkos.
-OLLY!-kiáltotta Stephanie és azonnal a nyakába ugrott.
-Sziasztok!-mosolygott.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, miközben a szememet törölgettem.
-Tudtam, hogy ma ruhapróba lett volna és lementem a lányokhoz, hogy köszönjek neked , de amikor beléptem a szobába nem te rendezgetted a lányokat, hanem valaki más. Perrie mondta, hogy most tudták meg, hogy kirúgtak. Az asztalodon észrevettem a papírt, aztán valami irtó gyors repülőjárattal idejöttem és megvártam, amíg ideértek, hogy elmondjam, hogy amit leírtál az nem igaz.
A papírra, ugyanis csak egyetlenegy szót írtam: "Vége..." .
-Miért nem így történt?-kérdeztem.
Közelebb jött és a kezei közé fogta az arcomat.
-Nem. Mivel ezt együtt fogjuk átvészelni. Nem kell egyedül végigcsinálnod, mert itt vagyok veled és mindig is veled leszek. Egy pillanatra nem hagylak egyedül. Együtt leszünk. Együtt harcolunk majd a világ ellen. Nem egyedül, hanem együtt.
A mondandója végén már nem tartottam vissza a könnyeimet. Megöleltem, ő pedig közelebb húzott magához. Úgy éreztem soha többé nem akarom elengedni.
-Mi mindent elintéztünk. El vannak rendezve az iskolák, az egyetemek, a repülőjegy, minden. Maguknak csak össze kell csomagolni és elhagyni az országot.
-Értem.-mondtam, miközben megtöröltem a szemeimet.
-Tényleg sajnálom, Haylie. Maga a legjobb beosztottam és higgye el, hogy normális körülmények között megtartanám, de nem lehet.
-Akkor viszlát!
Ezzel megfordultam és kiléptem a teremből. Lementem az asztalomhoz és összeszedtem a cuccaimat. Egy papírra írtam egy üzenetet, majd az asztalomra tettem és kimentem az épületből. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Beraktam a cuccomat a kocsiba, majd beültem a kocsiba és hazamentem. Otthon voltak a tesóim, és egy kicsit aggódva néztek rám.
-Mi történt?-kérdezte Lott.
-Ne kérdezzetek semmit. Minden el fogok mondani. De most arra kérlek titeket, hogy egyetlen hang, szó, sírás vagy akármi nélkül menjetek fel a szobátokba és pakoljátok össze a cuccaitokat, mert délután indul a gép New Yorkba.
A tesóim nem mondtak semmit, hanem bólintottak és felmentek összepakolni. Szó szerint visítottam, amikor bele kellett hajigálnom a ruháimat a bőröndömbe. Amikor jött a taxi nagyjából sikerült lenyugodnom, de nem nagyon sikerült. A tesóim nem kérdeztek semmit, még a taxiban is csendben voltak. Láttam rajtuk, hogy tudják, hogy mi a helyzet. A reptérre érve gyorsan sorra kerültünk. Imádkoztam, hogy oylan történjen, mint a filmekben. Szterettem volna, ha Olly utánam fut a reptérre és aztán megölel és elmondja, hogy ezt együtt kell végigcsinálnunk, de nem tette.
A repülőúton csendben voltunk. Nem szóltam semmit, a tesóim meg csak hébe-hóba kérdeztek valamit, de amúgy elfoglaltuk magunkat valahogy. Visszatartottam a könnyeimet, mert nem akartam a repülőn elbőgni magamat mindenki szeme láttára. Így aztán csendben voltam és legalább egymilliószor megálljt parancsoltam a könnyeimnek.
A reptéren kavarodás volt, amikor este 10 fele leszálltunk. Igyekeztem a szememet a tesóimon tartani és közben a giga nagy hasammal utat törni a hatalmas embertömegen. A reptér előtt beszálltunk egy taxiba és egyenesen a házunk felé tartottunk. A taxi megállt és mi kiszálltunk. Fizettem a fuvarért, majd hirtelen észrevettem egy alakot ülni a ház előtti lépcsőn.
-Épp ideje volt. Azt hittem itt fagyok meg.-mondta, majd felállt és elindult felénk.
A tesóim a hátam mögé húzódtak. persze, ha jön egy gyilkos rögtön a terhes nővérüket kell megöletni előbb. A fekete alak az utcai lámpa világítása alá került és amint megpillantottam az arcát tudtam, hogy nem gyilkos.
-OLLY!-kiáltotta Stephanie és azonnal a nyakába ugrott.
-Sziasztok!-mosolygott.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, miközben a szememet törölgettem.
-Tudtam, hogy ma ruhapróba lett volna és lementem a lányokhoz, hogy köszönjek neked , de amikor beléptem a szobába nem te rendezgetted a lányokat, hanem valaki más. Perrie mondta, hogy most tudták meg, hogy kirúgtak. Az asztalodon észrevettem a papírt, aztán valami irtó gyors repülőjárattal idejöttem és megvártam, amíg ideértek, hogy elmondjam, hogy amit leírtál az nem igaz.
A papírra, ugyanis csak egyetlenegy szót írtam: "Vége..." .
-Miért nem így történt?-kérdeztem.
Közelebb jött és a kezei közé fogta az arcomat.
-Nem. Mivel ezt együtt fogjuk átvészelni. Nem kell egyedül végigcsinálnod, mert itt vagyok veled és mindig is veled leszek. Egy pillanatra nem hagylak egyedül. Együtt leszünk. Együtt harcolunk majd a világ ellen. Nem egyedül, hanem együtt.
A mondandója végén már nem tartottam vissza a könnyeimet. Megöleltem, ő pedig közelebb húzott magához. Úgy éreztem soha többé nem akarom elengedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése