Epilógus

Kinéztem az ablakon. New York utcáit beborította az éjszaka hullott vastag hótakaró. Kinyitottam az ablakot és végigsimítottam a kezemet a párkányon. A hó hideg volt és éreztem, hogy fázik a kezem, de nem húztam vissza, hanem élveztem a frissen hullott hó érzését.
-Haylie!
-Igen.
Megfordultam. Chris állt a nappali ajtajában.
-Hidegem van. Légyszi csukd be az ablakot.
-Hideged?-néztem rá egy kicsit hülyén.
-Fázok! Csukd már be azt az ablakot!
-Oké.
Chris kiment én pedig visszahúztam a kezem és becsuktam az ablakot. Az üvegen keresztül figyeltem tovább a kint zajló életet. Hirtelen éreztem, hogy valaki hátulról átölel. Rátette az állát a vállamra, a kezét pedig a hasamon nyugtatta.
-Gyönyörű igaz?-kérdezte.
-Nagyon.-sóhajtottam.-Meddig maradsz?
-Holnap reggel megyek vissza Londonba.
-Fantasztikus.
-És te mit csinálsz holnap?
-Fagyit eszek  a tévé előtt, ahogy a filmekben szokás.
-Komolyan?-kérdezte nevetve.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
Még egy ideig álltunk ott és néztünk kifelé az ablakon. Hirtelen megcsörrent a nappaliban lévő telefon. Elmentem az ablaktól és felvettem a készüléket.
-Haló!-szóltam bele.
-Haylie Jamison Scott?-kérdezte egy hang.
-Igen, én vagyok.
Olly száján megformálódtak a szavak: Ki az?. Vállat vontam.
-Rachel Collins vagyok a New York Wizards & Style vezérigazgatója. Kerestem Londonban, de mondták, hogy már nem dolgozik ott és megadták az itthoni telefonszámát.
-Igen, már tényleg nem dolgozom Londonban.
-Hallottam a stylist-i pályájáról és engem lenyűgözött. 
-Köszönöm.
-Van az ön számára egy állásajánlatom.
-Miféle állásajánlat?
-A New York Wizards & Style a legrangosabb a divatcégek között. Mi diktáljuk a trendeket. És igaz, hogy december eleje van és a divattervezőnk felmondott, de kell az újévi kollekció. Én egyből magára gondoltam.
-Várjon. Azt akarja, hogy divattervező legyek és állítsak össze egy komplett kollekciót?
-Igen. Nagyon lekötelezne Halyie. Az áráról még beszélgethetünk,d e vállal a cég minden fajta felelősséget és költséget. És ha a kollekció sikeres lesz, szeretném, ha maga lenne a fő divattervezőnk.
-Nem is tudom...
-Kérem Haylie! Maga az egyetlen reményem.
-Rendben, elvállalom.
-Komolyan?-csodálkozott a vonal túlsó végén.
-Igen, elvállalom.
-Remek. Holnap délután 2-re be tudna jönni a szerkesztőségbe, hogy egyeztetni tudjunk.
-Hogyne, természetesen.
-Köszönöm Haylie! További kellemes napot! Viszlát.
-Önnek is! Viszlát!-és letettem.
-Mi történt?-kérdezte Olly.
-Én leszek a New York Wizards & Style új divattervezője.
-Komolyan?-kérdezte csodálkozva.
-Igen!
-Kicsim ez fantasztikus!-rohant oda hozzám és megölelt.-Annyira büszke vagyok rád!
-Köszönöm.-mondtam, majd hosszasan megcsókoltam.
-Mi történt?-rontottak be a tesóim is a nappaliba.
-Én leszek a New York Wizards & Style új divattervezője.-mondtam.
-VIGYÉL MAGADDAL!!!!-ordított Stephanie és rögtön megölelt.
Lott ugrándozni kezdett, Chris pedig furcsa módon belelkesedett.
-Én is megyek.-jelentette ki.
-Miért is?-néztem rá.
-Mert te szexi modellcsajokkal leszel körülvéve. Itt az ideje, hogy végre becsajozzak.
Olly és Stephanie röhögni kezdtek, Lott és én pedig elképedve meredtünk Chris-re.
-Majd holnap megtudakolom jöhettek-e.
-Imádlak!-mondta Chris.
Mindenki megölelt és mindenki gratulált. Fantasztikus érzés volt. Azonban a gondolataim nem a divattervezésen vagy az új kollekción jártak. Hiányérzetem volt. A Litte Mix-es lányok nem lehettek itt. már csak ők hiányoztak az életemből...

20. fejezet

Itt a vége?

/Haylie szemszöge/

Habár Olly itthon van, nem maradhatok itthon vele, mert sajnos be kell mennem. Jövő héten karácsony. A pocak szép kerek, szóval oda meg vissza vagyok. Tulisa szerintem tegnap már észrevette, de furcsálltam, hogy egy szót sem szólt. Reggel ez az üzenet várt a hűtőn.

Be kellett mennem. Ott találkozunk :)

Olly xx.

Beültem a pocakommal a volán mögé. Mondhatjuk úgy, hogy inkább betuszkoltam magam, mert alig fértem el. Bementem, majd amikor levetettem a télikabátomat rájöttem, hogy vissza kellene vennem, mert ez a pocak borzasztóan nagy. Vagy lehet, hogy csak nekem tűnik annak? A franc tudja már! Bementem Tulisa irodájába. Amikor beléptem nem ő ült az íróasztal mögött, hanem a nagyfőnök. Megtorpantam az ajtóban.

-Jöjjön beljebb Ms. Scott.-mondta.

Bejöttem és betettem az ajtót magam után.

-Jó reggelt Mr. Harris!-mondtam még mindig az ajtóban ácsorogva.

-Foglaljon helyet.-mutatott az íróasztal előtti székekre én pedig leültem.-Beszélni szeretnék magával Haylie!

-Valami rosszat csináltam?-érdeklődtem.

-Nem mondanám rossznak, csak szabályszegésnek.-mondta komolyan.

-Nem értem mit tettem.

-A itteni szabályok nagyon szigorúak Haylie. Egy rossz lépést sem engedhetünk meg magunknak, mivel ez a stúdió a legrangosabb Európában.-bólintottam.- Az itteni szabályok legszigorúbbja pedig az, hogy egy alkalmazottnak sem szabad sztárral bármilyen kapcsolatot létesíteni és maga megszegte ezt a szabályt. Igaz?

-Igen uram.

-Látom a Mr. Murs-szel való kapcsolatának most érik a gyümölcse.-mutatott a hasamra.

-Nem fogom elvetetni a gyereket, ha erre céloz!-emeltem fel a hangom.

-Nyugodjon meg, Haylie. Semmi ilyenről nem volt szó. A szabályok megszegése kirúgást von maga után és bármennyire is remekül végzi a munkáját fájó szívvel hozom meg ezt a döntést.

-Tehát ki vagyok rúgva?-kérdeztem, miután eljutott a tudatomig.

-Sajnálom, higgye el.-mondta és éreztem a hangján, hogy tényleg együtt érez és nehezen hozta meg a döntést.

-De ha a házat vissza kell adnom, akkor hol fogunk lakni? 

-A szülei lakásást nem sikerült eladni, ezért kérem, hogy haladéktalanul hagyja el Londont úgy, hogy senkinek nem szólnak semmit.

-Hagyjam itt? Ezt nem gondolja komolyan!-akadtam ki.

-Már foglaltunk maguknak jegyet a délután induló gépre. Kérem legyen rajta a testvérivel egyetemben!

-Tudja, hogy tesóimnak milyen nehéz volt megszokni az új környezetet? Most pedig ragadjam ki őket innen?
-Mi mindent elintéztünk. El vannak rendezve az iskolák, az egyetemek, a repülőjegy, minden. Maguknak csak össze kell csomagolni és elhagyni az országot.
-Értem.-mondtam, miközben megtöröltem a szemeimet.
-Tényleg sajnálom, Haylie. Maga a legjobb beosztottam és higgye el, hogy normális körülmények között megtartanám, de nem lehet.
-Akkor viszlát!
Ezzel megfordultam és kiléptem a teremből. Lementem az asztalomhoz és összeszedtem a cuccaimat. Egy papírra írtam egy üzenetet, majd az asztalomra tettem és kimentem az épületből. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Beraktam a cuccomat a kocsiba, majd beültem a kocsiba és hazamentem. Otthon voltak a tesóim, és egy kicsit aggódva néztek rám. 
-Mi történt?-kérdezte Lott.
-Ne kérdezzetek semmit. Minden el fogok mondani. De most arra kérlek titeket, hogy egyetlen hang, szó, sírás vagy akármi nélkül menjetek fel a szobátokba és pakoljátok össze a cuccaitokat, mert délután indul a gép New Yorkba.
A tesóim nem mondtak semmit, hanem bólintottak és felmentek összepakolni. Szó szerint visítottam, amikor bele kellett hajigálnom a ruháimat a bőröndömbe. Amikor jött a taxi nagyjából sikerült lenyugodnom, de nem nagyon sikerült. A tesóim nem kérdeztek semmit, még a taxiban is csendben voltak. Láttam rajtuk, hogy tudják, hogy mi a helyzet. A reptérre érve gyorsan sorra kerültünk. Imádkoztam, hogy oylan történjen, mint a filmekben. Szterettem volna, ha Olly utánam fut a reptérre és aztán megölel és elmondja, hogy ezt együtt kell végigcsinálnunk, de nem tette.
A repülőúton csendben voltunk. Nem szóltam semmit, a tesóim meg csak hébe-hóba kérdeztek valamit, de amúgy elfoglaltuk magunkat valahogy. Visszatartottam a könnyeimet, mert nem akartam a repülőn elbőgni magamat mindenki szeme láttára. Így aztán csendben voltam és legalább egymilliószor megálljt parancsoltam a könnyeimnek.
A reptéren kavarodás volt, amikor este 10 fele leszálltunk. Igyekeztem a szememet a tesóimon tartani és közben a giga nagy hasammal utat törni a hatalmas embertömegen. A reptér előtt beszálltunk egy taxiba és egyenesen a házunk felé tartottunk. A taxi megállt és mi kiszálltunk. Fizettem a fuvarért, majd hirtelen észrevettem egy alakot ülni a ház előtti lépcsőn.
-Épp ideje volt. Azt hittem itt fagyok meg.-mondta, majd felállt és elindult felénk. 
A tesóim a hátam mögé húzódtak. persze, ha jön egy gyilkos rögtön a terhes nővérüket kell megöletni előbb. A fekete alak az utcai lámpa világítása alá került és amint megpillantottam az arcát tudtam, hogy nem gyilkos.
-OLLY!-kiáltotta Stephanie és azonnal a nyakába ugrott.
-Sziasztok!-mosolygott.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, miközben a szememet törölgettem.
-Tudtam, hogy ma ruhapróba lett volna és lementem a lányokhoz, hogy köszönjek neked , de amikor beléptem a szobába nem te rendezgetted a lányokat, hanem valaki más. Perrie mondta, hogy most tudták meg, hogy kirúgtak. Az asztalodon észrevettem a papírt, aztán valami irtó gyors repülőjárattal idejöttem és megvártam, amíg ideértek, hogy elmondjam, hogy amit leírtál az nem igaz.
A papírra, ugyanis csak egyetlenegy szót írtam: "Vége..." . 
-Miért nem így történt?-kérdeztem.
Közelebb jött és a kezei közé fogta az arcomat.
-Nem. Mivel ezt együtt fogjuk átvészelni. Nem kell egyedül végigcsinálnod, mert itt vagyok veled és mindig is veled leszek. Egy pillanatra nem hagylak egyedül. Együtt leszünk. Együtt harcolunk majd a világ ellen. Nem egyedül, hanem együtt.
A mondandója végén már nem tartottam vissza a könnyeimet. Megöleltem, ő pedig közelebb húzott magához. Úgy éreztem soha többé nem akarom elengedni.