7. fejezet

Sziasztok Kedves Olvasók! :)

Sajnálom, hogy ilyen későn hozom az új részt, csak megkaptam az első kritikámat, ami egy picit kiverte nálam a biztosítékot.... A "Critisc" menüpontban ti is elolvashatjátok. Igyekeztem a résszel, de nem tudom mennyire lett jó.....

puszi: Lisyke :)

Ég veletek!

/Haylie szemszöge/

6 óra hosszú volt a repülőút. Igyekeztetem elfoglalni magam, vagy esetleg nem gondolni anyáékra, de ez lehetetlen volt. Borzalmas volt. Átgondoltam a helyzetemet. Ha anyáék végleg elmennek, akkor a tesóim az én felügyeletem alá kerülnek, mivel már felnőttnek számítok. Akaratuk ellenére is kénytelenek hozzám költözni. Nem hiszem, hogy képes lennék ügyelni a tesóimra, közben pedig a munkámra is koncentrálni. A kettő együtt számomra lehetetlen.
A gép nagy nehezen leszállt. Mint a hülye rohantam le, majd a csomagjaimat kerestem. Nagy nehezen megérkeztek, amikkel már siettem is kifelé taxit vadászni. Hamar sikerült taxit találnom, ami egyenesen a kórházhoz repített. Kitett a kórház előtt, majd bementem.  Mint az eszét vesztett rohantam a nővérpulthoz, ahol meg is mondták, hogy hol vannak anyáék. Felsiettem az emeletre, ahol észre is vettem Lott-ot és Chris-t.
-Haylie!-ugrottak a nyakamba.
-Sziasztok!-mondtam.-Hol van Stephanie és anyáék?
-Stephanie épp az orvossal dumál, de már legalább negyed órája.-magyarázta Lott.-Anya amúgy megvan, de apa...-itt elcsuklott a hangja.
-Mi....Mi van apával?-kérdeztem kissé ijedten.
-Apa...-kezdte, de már szinte a könnyeivel küszködött.
-Apa az este meghalt.-mondta Chris.
-Komolyan?-kérdeztem és éreztem, hogy kezd eltörni a mécses.
A srácok csak bólogattak. Ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni. Apa elment és hamarosan anya is el fog. A könnyeimet törölgettem, de nem jutottam sokra. Egyszerűen nem hiszem el, hogy elkéstem. Nem fogtam fel, hogy apa elment. Stephanie is közelebb jött.
-Szia Haylie!-ölelt meg.
-Szia! Hol van anya? Beszélnem kell vele.-mondtam.
-Gyere, elviszlek hozzá.-mondta, majd elindultunk.
Végigmentünk a folyosón, majd Stephanie bevezetett egy szobába, ahol anya feküdt.
-Én itt is hagylak titeket, mert a srácokra ügyelni kell.-mondta, majd kiment.
Nem tudtam mit tenni, csak odafutottam anyához és jó szorosan átöleltem.
-Semmi baj, kincsem!-simogatta a hajam és közben próbált nyugtatni.
-Anya...én....-kezdtem, de egyszerűen nem bírtam a könnyeimet visszatartani.
-Hidd el, hogy én sem így terveztem. De ezek szerint elért hozzád a levelem.
Leültem az ágy melletti székre.
-Igen, el.-próbáltam mosolyogni egy kicsit.
-Aztán mesélj valamit.
-Mit mondhatnék?
-Mesélj a munkádról. Miután Lott elvitte a postára utána láttam a tv-ben, hogy te lettél a Little Mix stylist-ja.
-Igen, tényleg én.
-Jaj kicsem, el sem tudod képzelni, hogy mennyire büszke vagyok rád. Hiszen mindig is stylist szerettél volna lenni. Ezek szerint London valóra váltotta az álmodat.
-Igen, valóra váltotta. Sőt néha már úgy érzem, hogy a legmerészebb álmaimat is túlszárnyaltam.
-Aztán van ott valami helyes énekes fiú?-kérdezte.
Ezen csak mosolyogtam. Anya a gimiben és az egyetemi tanulmányaim alatt is abban reménykedett, hogy egyszer összefutok egy kedves, okos, szeretnivaló fiúval, aki aztán majd részesíti anyáékat abban a csodában, hogy unokákat "hoz" nekik. Akárhányszor előhozta ezt én csak mosolyogtam. Úgy, ahogy most is.
-Igen, van.-mondtam, majd éreztem, hogy elpirultam.
-Neve is van?-kérdezősködött tovább.
-Van. Olly-nak hívják.-nyögtem ki nagy nehezen.
Nem tudom miért, de valahogy félek anyának Olly-ról beszélni.
-Kitalálom.-gondolkozott el egy pillanatra.-Olly Murs az?
-Igen.-adtam meg a lényegre törő választ.
-Kicsim, hiszen te odavagy Olly Murs-ért.-mondta anya.
Nos, ez a másik dolog. Amióta Olly befutott, azóta gyűjtöm a posztereket, újságkivágásokat, pólókat stb. Mindig arról álmodtam, hogy elmegyek egy Olly Murs koncertre, ahol majd észrevesz és találkozgatunk párszor és a végén hozzámegyek. Lehet, hogy ez valóra fog válni. Azt nem tudom miért, de valahogy érzem.
-Min gondolkozol?-kérdezte.
-Semmin.-eszméltem fel.
-Amúgy beszédem van veled.-mondta egy kicsit szigorúan.
-Mi?-kérdeztem meglepődötten.
-Nem azt írtam, hogy ne gyere ide?
-De azt.
-Akkor? Beszélhetek én neked, akkor sem vagy képes szót fogadni. Nem is tudom, hogy kire ütöttél.
-Lehet, hogy rád ütöttem. Nem gondolod?-vetettem fel a kérdést, mire csak mosolygott.
-Elnézést kisasszony!-szólalt meg az ajtón belépő doki.
-Igen.-álltam fel.
-Bocsánat, de ki kellene mennie.
-Rendben.-mondtam, majd kimentem a teremből.
Megkerestem a srácokat. Visszamentem oda, ahol összefutottam Lott-tal és Chris-szel. Most Stephanie is ott volt velük. Éppen beszélgettek. 
-Na mi volt?-kérdezte Stephanie.
-Semmi. Bejött a doki és mondta, hogy egy picit ki kéne mennem.
-Te tényleg Olly Murs-szel jársz?-kérdezte Lott.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem.
-Sehonnan, csak a kistáskádban megszólalt a telefonod, Lott pedig felvette és azt mondta, hogy Olly Murs volt az.-mondta Chris. 
-Valójában Chris vette fel.-mondta Lott.
-Amúgy nem tudom.-mondtam.
-Mit nem tudsz?-nézett rám Stepanie kérdően.
-Azt, hogy járunk-e vagy nem.
-Közösültetek már?-kérdezte Chris.
-Mi bajod van?-néztem rá.
-Tudod. Te meg ő egy ágyban és...
-Oké, oké, értem!-állítottam le, mert a végén még engem akar kioktatni arról.-És nem.
-Kár. Amúgy tudtad, hogy abból lesz a baba?-kérdezte ismét az öcsém.
-Oké, melyik idióta engedte neki, hogy Amerikai pitét nézzen?-néztem a húgaimra.
-Az én voltam.-emelte fel Lott a kezét.
A következő 10 perc elég csendesen telt. Írtam SMS-t Olly-nak, hogy épségben földet értem és majd később felhívom. A kínos csendet egy liftből kiszálló doki törte meg. Ez nem is lett volna olyan vészes, ha nem anya szobája felé tartott volna. Mindannyian anya szobája elé rohantunk. Stephanie be is akart menni, de egy nővér visszatartotta. Már legalább negyed órája bent lehettek anyánál. Hiába kérdeztük a nővéreket, hogy mi történt, csak annyit mondtak, hogy nyugodjunk meg és, hogy anya jó kezekben van. A várakozás mindannyiunkat kikészített. Felváltva járkáltunk fel-alá a folyosón. A várakozást az egyik teremből kilépő doki törte meg. Azonnal letámadtuk:
-Mi történt?-kérdezte Lott.
-Nos, a vizsgálatokkal minden rendben volt. De a rák sajnos elég gyorsan terjedt a szervezetében és az egyik teszt során valahogy elpattant egy ér az édesanyjuk agyában és sajnos nem tudtuk megmenteni. Részvétünk!-mondta, majd elment.

-Be akarok menni anyához!-kezdte el Chris.
Majdnem be is rohant, de elkaptam és jó szorosan magamhoz öleltem. Olyan szorosan ölelt, mintha sosem akarna elengedni. Anya tehát elment. És most tört el végleg a mécses. Ez volt az a pillanat, amikor tényleg ki tudtam volna nyírni magam, vagy legalább kiüvölteni magamból az egészet.

Miért velem történik ez? Miért épp őket kellett elvenni tőlünk? Egyszer tudtuk, hogy eljön ez pillanat, de nem egy nap akartuk elengedni mindkettőjüket.