Városnézés
/Haylie szemszöge/
Reggel felkeltem és már izgultam, hogy mi lesz a mai napból. Izgatott voltam, mert fogalmam nem volt arról, hogy Olly hova akar vinni. Mindenesetre elég higgadtan készültem el. Éppen, hogy leszaladtam a lépcsőn, máris kopogtattak. Az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. Olly állt az ajtó túloldalán.
-Szia!-mondta mosolyogva.
-Szia!
-Készen vagy? Mehetünk?
-Persze, csak hozom a telefonomat.-mondtam, majd a nappalaiból kihoztam a telefonomat.-Mehetünk.
-Akkor csak utánad.-mondta, majd kinyitotta az ajtót és kiengedett maga előtt.
-Köszi.-mondtam, majd kimentem előtte.
Megvártam míg kijött, majd bezártam az ajtót. A ház előtt egy piros sportkocsi parkolt.
-Ez a te kocsid?-kérdeztem ámuldozva.
-Igen, de nem nagy szám.-vonta meg a vállát.
-Hülyéskedsz? Örülnék, ha nekem ilyen kocsim lenne.
-Vegyek neked?
-Kocsit akarsz venni nekem?-lepődtem meg.
-Miért? Baj?-kérdezte.
-Igen.
-Miért?
-Mert....
-Oké...Szerintem a kocsiban is lesz időd gondolkodni ezen.-mondta, majd kinyitotta nekem az ajtót.
-Rendben.-mondtam, majd beszálltam a kocsiba.
Olly becsukta az ajtót. Tíz másodperc sem telt bele és kinyílt a másik ajtó, majd beszállt és elindította az autót.
-Hova akarsz menni?-kérdezte, miközben már London felé tartottunk.
-Két hozzáfűzésem lenne.
-Hallgatlak.-bólintott.
-Először is nekem mindegy. Másodszor pedig te ajánlottad fel, hogy körbevezetsz London-ban.
-Vagyis?
-Vagyis azt hittem, hogy van valamilyen "napi terved".
-Napi mim?-nézett rám értetlen ábrázattal.
-A napi terved. Mármint....tudod.....
-Nézz hülyének, de tényleg nem tudom.-nevetett.
-Akkor máshogy teszem fel.....Mit terveztél? Vagy csak elhívtál?
-Ja, már vágom.-eszmélt fel.-Először elmegyünk......Várj! nem mondom meg!
-Mi? Miért?
-Mert meglepi lesz.-mosolygott.
-Akkor hiába faggatlak ugye?
-Igen.-mondta nevetve, majd bekapcsolta a rádiót.
Épp Rihanna-tól ment a Diamonds. Sóhajtott egyet, majd kikapcsolta.
-Mi? Miért szakítottad félbe Rihannát?-kérdeztem, majd visszanyomtam.
-Mert nem szeretem ezt a dalt.-mondta, majd kinyomta.
-Én pedig igen.-feleltem, majd újra visszanyomtam.
Furcsán nem kapcsolta újra ki, hanem megint sóhajtott egyet és vezetett tovább. Feladta? De miért? Be kell vallanom, hogy sosem értettem a férfiakat, de ezek szerint sosem fogom megérteni őket. 10 perc kocsikázás után az autó leállt.
-Megjöttünk.-mondta.
Kiszálltunk a kocsiból. Egy hatalmas nagy parkolóban álltunk. Amerre a szem ellátott autók mindenfele.
-Mielőtt megkérdeznéd, azért itt álltunk meg, mert Londonban egy óra, mire parkolót találunk.-mondta.
-Értem.
-Megyünk?-kérdezte, mire bólintottam.
Nagy nehezen kiverekedtük magunkat a parkolóból, majd London utcáin sétáltunk tovább.
-Honnan is jöttél?-kérdezte.
-New York.
-Ott van Starbucks?
-Igen, de nem voltam még egyszer sem.
-Akkor feltétlenül ki kell próbálnod.-mondta lelkendezve.
-Mit?-kérdeztem.
-Túl sokat kérdezel.-mondta nevetve.
-Te pedig túl keveset árulsz el.
-Akkor átfogalmazom....Lenne kedved eljönni velem a Starbucks-ba? Én fizetek.
-Rendben.-mondtam mosolyogva.
10 perc séta után megérkeztünk a Starbucks-hoz. Egy kávézó volt, olyan, mint New York-ban, csak talán egy picivel nagyobb.
-Keresel helyet?-kérdezte Olly, mikor már bent voltunk.
-Persze.-feleltem, majd szétváltunk.
Nagy nehezen találtam egy helyet, ami pont megfelelő volt. Leültem és 2 perc múlva Olly is megérkezett. Letett elém egy poharat és egy muffin-t.
-Ez mi?
-Egy muffin.-mondta vigyorogva.
-Komolyan? Azt hittem almás pite!
-Karamellás. Kóstold meg! Nagyon finom!
Nem tiltakoztam, hanem óvatosan megkóstoltam a karamellás italt.
-Na milyen?-kérdezte.
-Ez irtó klassz! Nem értem miért nem voltam még a Starbucks-ban.-mondtam, mire nevetett.
-Akkor mondd, hogy csíz!-mondta.
A következő pillanatban már csak a telefonját láttam.
-Erre nem veszel rá!-tiltakoztam.
-Csak egyet!-könyörgött.
-Tényleg csak egyet?
-Becsszó!-mondta.
-Akkor jó!-mondtam.
Vigyorogtam egyet, majd Olly megcsinálta a képet. Pötyögött még rajta párat, majd eltette. Elővettem a telefonomat a zsebemből. Telóról felmentem facebook-ra és twitter-re. Mit látnak szemeim? Olly feltette a képet, ezzel a leírással:
 |
| Jó nap Haylie-vel a Starbucks-ban :) |
Ezt nem hiszem el!
-Ezt miért kellett?-kérdeztem.
-Nem tetszik?
-Figyelj, lehet, hogy te sztár vagy, de én nem, és bármennyire furcsán is hangzik én nem szeretnék belecsöppenni a sztáréletedbe.
-Értelek.-mondta csalódottan.
-Ne érts félre, nem akartam rosszat! Igenis kedvellek, csak én szeretnék átlagos lány maradni.
-Tényleg kedvelsz?
-Persze.
-Gyere, olyat mutatok, amilyet még nem láttál!-mondta, majd felállt.
Én is felálltam, de a Starbucks-os poharat és a muffin-t vittem magammal. Kimentünk a kávézóból, majd elindult, mint a villám.
-Köszi, hogy megvársz!-kiáltottam utána, mire megfordult és megvárta míg odaérek.
-Igazad van, megy ez gyorsabban is!-mondta, majd megfogta a kezem és elkezdett futni, ezzel húzva engem is maga után.
Kicsit sem néztek hülyének minket...Esküszöm, ha még egy métert futnom kell én kinyírom! Lehet, hogy hallja a gondolataimat, mert erre abbahagyta a futást.
-Meguntad?-kérdeztem lihegve.
-Nem, csak megjöttünk.
A London Eye volt előttünk. Gyönyörűbb volt élőben, mint a kocsiból.
-Ezt már láttam. Persze, csak kocsiból, de akkor is láttam.
-Van tériszonyod?
-Egy kicsi talán....Miért?
-Mert most megyünk vele egy kört.
-De....én.....
Nem várta meg míg befejezem, hanem megfogta újra a kezem és elindult a London Eye felé. Bevallom őszintén, hogy most félni kezdtem........Beszálltunk a fülkébe, ami hamarosan elindult felfelé. Volt ott egy kapaszkodó, amit el nem engedtem.
-Ezek szerint mégis van tériszonyod.-mosolygott.
-Bocs, de nem vagyok hibátlan!-vágtam vissza.
Már majdnem a tetejére értünk, amikor hirtelen megrázkódott a fülke és megállt egy helyben.
-KEDVES UTASAINK! FELLÉPETT EGY KIS TECHNIKAI PROBLÉMA, AMIT PERCEKEN BELÜL MEGCSINÁLUNK! KÉRJÜK? HOGY NE PÁNIKOLJANAK!
-Mi? Itt maradnunk?-kérdeztem.
-Igen, de csak egy ideig.
-Pompás.-mondtam, majd leültem a padlóra,a poharat pedig letettem magam mellé.
-Minden oké-kérdezte, majd leült mellém.
-Azt hittem, hogy ez lesz életem legjobb napja. Erre ez életem legpocsékabb napja.
-Még nincs minden veszve.-fogta meg a vállam.
-Ezt meg honnan veszed?
-Megérzés.-mosolygott.
-Akkor most mit súg a megérzésed?
-Azt, hogy meg fogsz csókolni.-vigyorgott.
-Hülye!-nevettem.
-Miért? Megtörténhetne.
-Igen, de nem fog!
-És, ha mégis?
-Nézzük másképp a dolgot. Én megcsókollak, te elájulsz, és pedig röhögök egy nagyot!
-Elájulok? Nem fogok!
-Mennyibe fogadunk, hogy igen?
-Akkor sem!-tiltakozott.
Hirtelen közelebb hajoltam hozzá, majd egy óvatlan pillanatban megcsókoltam. Visszatekintve, már látom, hogy nem jól tettem, de akkor mégis olyan jó érzés volt. Mikor vége lett a pillanatnak csodák-csodájára nem ájult el.
-Hát ez nem jött be.-nevetett.
-Egy próbát megért!-vontam meg a vállam.
-De nagyon jó volt! Megismételjük?-kérdezte lelkendezve.
-Ne is álmodj róla!-zökkentettem ki az álomvilágból.
-Még megtörténhet.
-De...jobb lesz, ha ez a pár röpke pillanat köztünk maradna. Nem akarom, hogy a sajtó felkapja az ügyet.
-Hát azt én se!
Amint ezt kimondta a fülke megrázkódott, majd újra elindult. Felpattantam a földről és felvettem a poharat is.
-Ezek szerint mégis jó napod van, nem?-kérdezte, majd ő is felállt.
-Igen.-mondtam.
Amikor végre leért a fülke, kiszálltunk és mentünk volna tovább, ha Olly nem állt volna meg.
-Most mit csinálsz?-kérdeztem.
-Gondolkodok. Miért, minek látszik?
-Semminek.-mondtam.
Csak állt és nézett a semmibe. Mégis mire vár? Merengésemből a telefonom zökkentett ki. Kivettem a zsebemből és megnéztem ki az. Perrie. Felvettem:
-Haló!
-Szia Haylie! Perrie vagyok.-szólt bele.
-Igen, tudom.
-Mizu veled?
-Miért van olyan érzésem, hogy akarsz valamit?
-Oké, lebuktam. Milyen a randi Olly-val?
-Perrie! Ez nem randi!
-Biztos vagy benne?
-Igen, biztos.
-Jó, de holnap mesélned kell róla!
-Rendben.
-Oksi. Szia!
-Szia!-mondtam, majd kinyomtam.
-Perrie volt?-kérdezte Olly.
-Honnan tudod?-kérdeztem.
-Onnan, amikor azt mondtad, hogy "Perrie! Ez nem randi!".
-Jogos érv.
-Mennünk kéne nem gondolod?-kérdezte.
-Felőlem mehetünk.-vontam meg a vállam.
Visszamentünk a parkolóba a kocsihoz. Beszálltunk és elindultunk hozzám. 15 perc kocsikázás után már ott is voltunk. Olly leparkolta a kocsit,majd elkísért az ajtóig.
-Nem jössz be?-kérdeztem.
-Bemehetek.-vonta meg a vállát.
Bementünk a házba. Becsukta az ajtót, majd beljebb merészkedett.
-Szép ház!-mondta.
-Köszi! Perrie-ék adták.
-Van garázsod?-kérdezte.
-Azt hiszem van. Miért?
-Mert venni kéne neked egy kocsit.-mondta, majd lehuppant a kanapéra.
-Reménytelen eset vagy!
-Most miért?
-Mert. Leszállhatnál már erről a kocsis dologról.
-Felvázolom a helyzetedet. London külvárosában laksz. Kocsival negyed óra, amíg beérsz a városba és még 10 perc, amíg a stúdióba érsz. A taxi késhet, és még le is robbanhat.
-Elárulom neked, hogy a kocsi is lerobbanhat.
-Igen, de a taxinál fizetned kell minden egyes fuvar után. A kocsit meg elég, ha megtankolod egyszer a héten.
-Oké, de miből vegyek kocsit? Ha most elkezdek spórolni akkor is egy fél év, amíg összejön.
-Mit csinálsz holnap?
-Valószínűleg ruhaegyeztetés lesz.
-Értem.-mondta, majd az órájára nézett.-Hát, nekem mennem kéne.
-Rendben.
-Akkor majd holnap találkozunk bent.-mondta mosolyogva.
-Persze.
Mondtam, mire kifelé indult. Kinyitotta az ajtót, majd hallottam, ahogy becsukta. Miért állok én még itt? gyorsan kinyitottam az ajtót, majd utánakiáltottam:
-OLLY!
-Mi az?-fordult vissza.
Odarohantam hozzá. Már majdnem sötét volt és nem is volt senki az utcán. Közelebb mentem hozzá és megcsókoltam.
-Bocs, nem tudom mi ütött belém!-mondtam, majd a számhoz kaptam a kezem.
-Semmi baj!-mondta, majd elhúzta a kezem és ő is megcsókolt engem.
-Most már szerintem tényleg menned kéne!-mondtam.
.Igen, azt hiszem igazad van.-mondta, majd a kocsihoz ment, beszállt és elhajtott.
Megvártam, amíg az autó eltűnik a szemeim elől, majd bementem és leültem a kanapéra. Most már tényleg elhiszem, hogy ez volt életem legszebb és legjobb napja!
